Dua Lipa x Attico2017.10.22. 11:52, Fanni
Dua Lipa október 16-án, hétfő este megjelent a 2017-es ASCAP London Music Awards-on, amit a brit fővárosban található One Marylebone-ban rendeztek meg.
A 22 éves énekesnő egy igazán vagány és különleges összeállításban lépett a vörös szőnyegre, ahol remekül nézett ki. Dua egy fekete, aszimmetrikus szabású és ezüst csillagokkal díszített Attico miniruhát viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból, ami mellé egy fekete, bőrből készült Vetements magassarkú combcsizmát párosított a 2017-es őszi/téli kollekcióból. Nos tagadhatatlan, hogy az outfit központi eleme a csizma volt, aminek a szára egészen a derekáig felért, így egy igazi statement darabról van szó, az is jól látható, hogy a jobb lábán a csizma szárát letűrték, aminek köszönhetően láthatóvá vált a csizma nude színű belső része. Sajnos ez az apróság egyáltalán nem tetszett, a kisebb képeken úgy látszott, mintha egy ronda és hatalmas borítáktáska lett volna a kezében, aztán azt hittem, hogy a ruha része, végül rájöttem, hogy ez a csizmának a szára volt, amit ezen az oldalt lehajtottak. Ezzel semmi gond nem volt szerintem, mert kifejezetten tetszett, viszont a szín sehogy sem illett bele az összképbe és a végeredményen is rontott számomra. Valamint a ruha színválasztását sem értem túlzottan, bár azt már megfigyeltem, hogy az énekesnő a nagyobb események során főleg a fekete, sötét árnyalatok mellett teszi le a voksát, de ez alkalommal jobban örültem volna egy színes ruhának, mert a kifutón is a fekete csizma mellett sokkal jobban nézett ki egy világos, de mégis feltűnő árnyalat, remek kontrasztot alkottak egymással, viszont itt a ruha és a csizma szinte egybeolvadtak egymással. A ruha szabásával egyébként semmi gondom nem volt, fiatalos és egyszerű volt, de a gumis résznek köszönhetően Dua vékony dereka nagyszerűen ki lett emelve, valamint a vállát is sejtelmesen megvillanthatta. Az ezüst mintázat pedig kifejezetten tetszett, feldobta az egészet és még izgalmasabbá tette a megjelenését. Kiegészítőként a már emlegetett Vetements fekete combcsizmát és Patrizia Pepe ékszereket választott.
Dua haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és egyenesre vasalva viselt a hátára omolva. A sminkje egyszerű és természetes lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, valamint highlighter-t is pirosítót is használtak, míg az ajkaira barackszínű rúzst vittek fel.
|